Jó kis Guilty Parties koncerten voltunk pénteken a Dürer-kertben. De ez a történet nem a koncerttel kezdődik... és nem is azzal fejeződik be.

 Még csütörtökön volt szó az Estében a Progresszív intézet Politikai térképéről, amit most hegesztettek össze a közelmúltban. A dolog lényege röviden, hogy megválaszolsz úgy 80 kérdést, majd ezek alapján megmondja a felmérés, hogy gazdaságilag, politikailag mégis hova tartozol. Mindezt egy koordináta rendszerben is ábrázolva, hogy igazán látványos legyen, meg hogy lásd, miért nem akaródszik egyik tolvaj-bandára sem szavazni. Az X tengelyen, hogy gazdasági bal vagy jobb oldaliak-e a nézeteid (szélsőséges esetei, hogy kő-kommunista-antiglobalista vagy épp végletesen kapitalista vagy-é), míg az Y tengelyen a liberális/konzervatív értékrendek szerint lő be. Meg is kaptam, hogy én biza gazdaságilag közepesen jobbos, viszont meglehetősen liberális vagyok. (Na persze ennek a mai magyar politikai elithez sok köze nincs, és nem csak azért mert nincs jobboldali liberális párt itthon, hanem mert az sem egyértelmű, ki a jobb és ki a bal)

 Volt egy kérdés, amit nem igazán tudtam hova tenni, valahogy így szólt: "Egyszer kiderül majd, hogy az asztrológia sok dolgot megmagyaráz." Mivel az asztrológiában egy cseppet sem hiszek természetesen nem értettem egyet az állítással a legkevésbé sem, de most rá kellett jönnöm, hogy talán tévedtem. Amennyit az asztrológiáról hallottam, az kb abban merül ki, hogy én mint ikrek csillagjegyű, kettős személyiség vagyok - vagy mi. És itt jön képbe a Rage Against the Machine tribute. Hát persze! Ez kellett ahhoz, hogy beálljon a kettősség. Egy jobboldali-liberális, aki antiglobalista zenét (is) hallgat, sőt hevesen bólogat a koncerten (ez utóbbit a másnapi nyakizomláz is tanúsította). Asszem jósnőhöz is elmegyek.

 No de ugorjunk, nem ért még itt véget a nap.. Először mentünk a Dürer-kertbe, és mivel úgy hallottam, rendszeresek ott a futár bulik, gondoltam nem lehet drága, kezdjünk ott már az ivászattal. Bele is lendültünk annyira, hogy 11-felé azzal kellett szembesülnünk, hogy a jegyárus szerint 5 perc van vissza a Guilty Parties-ból (volt két előzenekar is!), szóval megvehetjük az 1000 forintos jegyet, de minek. Aha. Bukó. Szerencsére kifelé belebotlottunk Kareszba, aki feltűnően józan volt, és fel is világosított, hogy eszünkbe ne jusson leülni, alig 6-7 szám ment le, úgy 3/4-ed óra még simán van a koncertből. Zsír! Közben a jegyárus arc el is tűnt, úgy látszik ő tényleg csak 11-ig érezte magában az erőt. A koncert szokás szerint teljesen rendben volt, tolták a How I could just kill a man?-t is, ez szerintem új volt, persze nagyot szólt!

 Aztán nem egészen tudom mi volt még, de a lényeg hogy úgy fél 4 felé értünk haza, amikor is egy idős úr lépett oda hozzánk a Lehel utcában, hogy merre van a Tahi utca? Mivel csak az irányt tudtam volna, megnéztem inkább a Google Maps-en, miközben ő mondogatta, hogy ott lakik, és fogalma sincs, hogy került ide, és most nem talál haza. Persze a Tahi utca kurva messze volt ahhoz képest, hogy milyen hideg volt, és hogy a bácsi láthatóan túl volt a 80-on, így jobbnak láttam taxival hazavinni. Épp megállt egy taxi kitenni az utasait, így nem kellett sokáig várni, még hívni sem. Fokozta a kedvem a taxis, mikor közölte, hogy a Tahi utcában nem lesz könnyű dolgunk, mert nem csak a Béke út, de a Rákos patak is ketté szeli, és a számozás koránt sem logikus. Jobbnak láttam ismét a GMaps-et segítségül hívni, és azzal navigáltam el a taxist a címre. Egy taxist. Én. Aki alig 4 éve lakik a kerületben, az előző évezredben meg még vidéki volt...

 A bácsi a házat se nagyon akarta felismerni, így jobbnak láttam elkérni a kulcsait, ha nyitja a kaput, jók vagyunk. Nyitotta. Ok, de mégis melyik lakás lesz? Nem tudja. Nevét tudja? Tudja, meg is lett a postaláda, megvan az emelet, ajtó. Nem tartozik szorosan a történethez, de amilyen lift ebben a házban volt... Külön kellett reteszelni a külső ajtót, anélkül senki sehova. Ez még okozott galibát, de erről később.

 A megfelelő emeletre felérve újra feltettem a kérdést, hogy melyik lakásban lakik. Persze továbbra sem emlékezett. Névtábla a 4-ből két ajtón volt, ez nem nyert, találomra csak nem próbálkozhatok a kulccsal hajnali 3/4 négykor. Aztán csak meglett a lakás száma (az ajtó fölé írták ki, jó vicc...) és a kulcs ismét stimmelt. Végre, megérkeztünk!

 Persze továbbra sem derült ki, hogy is került az öreg több kilométerre innen (a lakását is csak lassan ismerte fel, de aztán a családi fényképek segítettek neki emlékezni valamennyit), így jobbnak láttam "nyomozni" egy kicsit, mielőtt otthagyom. A keresztkérdéseim nem vezettem eredményre, így felhívtam a 104-et, jobb híján. Egy unott női hang fogadott, aki nem tudott segíteni, talán magán-betegszállító vihette, vagy próbáljam meg a Nyírő Gyula kórházat, akár onnan is jöhetett, főleg, hogy az épület közelében "találtam" a bácsit. A kórházban sem tudnak róla, a következő tippem a Honvéd, az sincs túl messze. (a lakásánál mindenképp közelebb, azt továbbra sem akartam elhinni, hogy otthonról indult el) A neten talált telefonszám nem jó, így inkább - rövid hezitálás után - újra a 104-et hívom. Az unott női hang azt ígéri megkérdi egy kollégáját, de a vonal megszakad. Szerintem aludni ment. Újra tárcsázom, ekkor már egy élettel telibb, férfi hang fogad, aki csak a címet kéri a rövid sztori elhangzása után, és már küldi is az esetkocsit. (Itt jegyzem meg, elég komoly küzdelem volt értelmesen, összefüggően beszélni, szavakba nem belegabajodni, tekintettel az este folyamán elfogyasztott rosé-fröccsök és pálinkák múlni nem akaró hatására, no meg arra a tényre, hogy az alkohol elsőként mindig a beszédközpontomat támadja be...)

 Talán 10 perc telt el, mikor befutott a mentő, le is mentem gyorsan eléjük. Elsőre értetlenül fogadtak, hogy mégis mi keresnivalójuk itt - gondolom a belőlem áradó alkoholgőz nem volt túl meggyőző egy mentőnek -, de aztán feljöttek a lakásba. A bácsi időközben evett egy banánt, ennek itt túl sok jelentősége nincs, de a mentők jó jelnek tekintették, no mindegy. Kérdezgették minden féléről, így gyorsan kiderült számkra is, hogy bizony a bácsi emlékei meglehetősen hiányosak. Érdekes egyébként, hogy többször is emlegette a hadifogságot. Mikor kérdezték milyen nap van, és melyik év, azt felelte, csütörtök délelőtt, és hogy ő csak sétálni akart egyet, mert most jó a levegő. Az évszámmal kapcsolatban odáig jutott, hogy ezerkilencszázötven... aztán mondta, hogy már 54 éves, nem a régi már. Kérdezték mikor született, azt egyből, pontosan vágta: 1920-ban. (pontosabbat ide nem írok, de megvolt neki a hónap, nap is!)

 Mondtam a mentőknek, hogy van egy nagy betűkkel felírt név és szám a telefon mellett, amiről így gyorsan ki is derült, hogy az úr lánya. Felhívták, elmesélték, mi van, úgyhogy nem maradt más, mint várni, hogy megérkezzen a férjével. Úgy 30-40 perc telt el, mire hallottuk őket a lépcsőházból, és itt jön képbe a lift amit képtelen voltam visszazárni, így az asszony férje kénytelen volt gyalog jönni, majd leküldni a liftet. Mégegyszer bocs, ha olvasod, kedves idegen (ő egyedüliként végig tegezett).  Kiderült, hogy nem ez volt az első eset, csak egy ideje már nem fordult elő hasonló.

 Nekem még kijutott szerencsére egy ingyen mentő-fuvar hazáig, mégegyszer köszi, de igazi happy end sajna nincs. Bár az jó érzés, hogy valószínűleg az életét mentettem meg az éjjeli fagyban.