Nagy Anima rajongó voltam régebben. Évekig az ő koncertjük volt a Sziget egyik csúcsa. Nyilvánvaló volt, hogy az új albumukat amint lehetett, megvettem.

 2000-ben kezdődött a történet, amikor a fóti Corában belehallgattam a Gipsy Sound Clash-be, és nem tudtam otthagyni. Este már a régebbi albumokat vadásztam a neten (azok a régi szép napsteres idők...) - hiába, kezdő főiskolásként nem volt pénzem hirtelen mindet megvenni, de zenefüggőként muszáj volt csillapítani a hirtelen jött zenefogyasztási vágyat. Aztán persze amit csak lehetett, megszereztem eredetiben.

 Jellemző, hogy talán a legsikeresebb albumuk az Aquanistan volt, nekem mégis az tetszett legkevésbé - vannak ugyan rajta kifejezetten jó számok, de a "Csinálj gyereket" az egy igazi mélypont. Aztán a We strike! visszaadta a bizalmam. Igazából ez volt, amit legjobban szerettem, a folyamatos megújulás, ami megunhatatlan lemezeket eredményezett. Más kérdés, hogy a folytonos változásban az is benne van, hogy egyszer csak olyan irányt vesz a zenekar, ami nekem már nem pálya. Valószínűleg ez történt most is.

 2008-ban két albumot jelentettek meg, igaz nem a hagyományos formában, kiadón keresztül, hanem egyszerűen letölthetővé tették őket az Anima Myspace oldalról. Nem stúdióalbumokról van szó, az egyik egy koncertlemez, a másikon remixek vannak. Maga az oldal nem túl informatív - nem is értem mitől olyan sikeres a Myspace, én még csak értéktelen, ergonómiailag 0 oldalakkal találkoztam rajta - így az sem derül ki, mit tervez a jövőben a zenekar.

 Meghallgatható viszont a mostanában a rádióban is futó új Anima szám, a Swich me on, ami ezt a posztot is ihlette. Az odáig OK, hogy megint új a stílus, megszokhattuk már, és eddig többnyire bevált a dolog. Az, hogy most épp a 80-as évek elektro zenéje van soron szinték elmegy, mégha nem is nagyon értem, hogy jutottunk ide a We strike! után. A bajom a színvonallal van, és eddig ez nem volt jellemző.

 A szám úgy egészében hihetetlenül laposra, egysíkúra, mondhatni rádióbarátra sikerült, és ez nekem egyáltalán nem jó jel. Az hogy a szöveg egy vicc, az elektronikus zenébe még beleférne, de a We strike-hoz képest erős visszaesés. Persze a More fire sem a mondanivalójától volt jó, illetve az Anima sosem volt egy Quimby, de azért olyat énekelni, hogy "...I'm an entry-level keyboard...", és erre a témára felépíteni egy számot... minimum csalódás.

 Azt azért nem mondanám, hogy végleg leírtam a zenekart, nem láttam még például őket mostanában koncerten, pedig mindig is az volt az igazi erősségük, és azért az új albumot is biztos meghallgatom majd egyszer kétszer - hátha. Viszont az már most biztos, hogy ez esetben nem fogom azonnal megvenni - ha megjelenik egyáltalán. Előbb meghallgatom letöltve, és ha megéri a pénzét, megveszem. Így voltam egyébként már a We strike!-kal is, az Aquanistan után óvastosabb lettem. Akkor a történet úgy zárult, hogy megrendeltem a Mamarecords-nál. Most erre, úgy tűnik kevés az esély. És nem azért, mert a Mamánál sajnos le kellett húzni a rolót.