Hogyan kerültem el az idegösszeomlást, avagy kalandjaim az iTunes-szal

Az egész azzal kezdődött, hogy úgy gondoltam, ideje egy restore-nak az iPhone-omon. Épp két éves, ami manapság nagy idő egy mobil életében, gondoltam ez jót tehet neki. (üzemidő terén produkál furcsaságokat) Utána is néztem, hogy tényleg minden rendben legyen, elvégre sok az értékes adat a telefonon, nem kéne elveszíteni őket. Mint kiderült a dolog sima ügy, hiszen rendszeresen készül backup a telefonról, az Apple leírásából az is kiderül, mindezt hol tárolja az iTunes, gyorsan leellenőriztem, ott volt.

Jöhet hát a restore, aztán visszamásolok mindent és kész. Ahogy a leírásban is szerepel, a telefon újraindulása után kapnom kellett volna egy ablakot, hogy újként állítom be, vagy visszamásolom egy backup tartalmát. És bizony csak kellett volna, mert az iTunes minden áron új telefonként akarta csak beállítani. Aztakurvamostmivan???

Röviden annyi, hogy bár a telefonkönyven pl. megvan a MobileMe-n, de ezen kívül szinte minden a backupban volt. Mik is ezek? Pl. az sms-eim. Vagy mondjuk a majd két éve vezetett kiadásaim, amiről ugyan minden le van mentve, de a telefonra nem tudom visszamásolni. Aztán ott vannak (voltak) még a tennivalók és jegyzetek, vagy pl. az összes játék összes elért eredménye. Kezdhetem elölről az Angry Birds-öt, hát mi lesz így?

Mondanom sem kell, elkezdtem túrni a netet, és láttam, hogy nem én vagyok az első, aki így járt, de megoldást persze nem találtam. A probléma ugyanis az, hogy bár a backup ott csücsül a megfelelő könyvtárban, az iTunes nem látja. A Preferences-en belül a Devices fülön kellene látszódnia, de ott nincs semmi. Csak a lemezen. Persze én marha azt hittem ez nem gond, hát ott van, látom, de most mégis mit kezdjek a szűziesített telefonommal? Már az a gondolat is rémisztő, hogy a 80 alkalmazást újra a korábbi mappákba rendezzemm...

Nem húzom hát tovább az idegeiteket, mert bár órákba telt mire rájöttem, de végül lett megoldás.

Az első és legfontosabb, hogy ellenőrizni kell a Preferences-ben a Devices fület. Ha ott nincs backup listázva, akkor gond van, hasonló mint nálam. Ez után meg kell nézni az Apple által is leírt helyen, hogy ott van-e a backup. Ez pl. win7 alatt a

\Users\(username)\AppData\Roaming\Apple Computer\MobileSync\Backup

mappában található, egy szép hosszú, és értelmezhetetlen nevű könyvtár formájában. Belül a file-ok is szépek, a dátumuk viszont árulkodik róla, mikori a biztonsági mentés, így ha több mappa is van, ez alapján következtethetünk. Persze a legbiztosabb az összes itt található mappát lementeni még egy helyre.

Hogy miért? Hát mert az iTunes egy készülékhez csak egy mentést tárol, így ha restore-olunk, és csak újként tudjuk beállítani a telefont, amit szinkronizál is gyorsan az iTunes, előfordulhat, hogy felülírja az általa nem létezőnek gondolt előző mentést. Ebben persze nem vagyok biztos, nálam pl. új könyvtárakat hozott létre, amik aztán szintén nem látszódtak a Devices fülön, de fő a biztonság.

Tehát ott tartottunk, hogy van egy szűzies telefonom, egy biztonsági mentésem (amiről készítettem én is egy biztonsági mentést), amit nem vesz tudomásul az iTunes, és egy közelgő idegösszomlás. Mivel semmi sem vezetett eredményre amit a neten olvastam, utolsó ötletem az volt, hogy feltelepítettem a feleségem gépére is az iTunes-t (ezen egyébként winXP fut), és bemásoltam a megfelelő helyre a backup könyvtáram. Ezután pedig, lássatok csodát: ez az iTunes már látta a mentést, és ott volt a lehetőség a csatlakoztatott iPhone-on jobb klikkelve, hogy "Restore from Backup". Ezt elindítva pedig helyreállt az óhajtott állapot, az idegösszeomlás pedig elmaradt.

Alig 3-4 óra kellett csak hozzá, mire rájöttem, ami alatt ráadásul végig kibírhatatlan voltam, de remélem ezután másnak már könnyebben megy majd.

A hiba forrására egyébként nem jöttem rá, szóval az iTunes-om azóta is úgy készíti a backupot, hogy utána nem látja, de a megoldást legalább tudom. Persze valószínűleg megpróbálkozom majd egy windows újratelepítéssel, remélem az megoldja, bár attól még a hajlam ott lakozik az iTunes-ban, szóval az Apple-nek is volna tennivalója. Persze, ha a magyar Music Store-t sikerürt összehozniuk ez már igazán nem lehet nagy dolog, nem?

Kiegészítés: nagyon sok felhasználónak az volt a gondja, hogy eleve hiányzott a lehetőség, hogy backupot készítsenek (jobb klikk az iPhone-ra, és a menüben ott kell lennie, hogy "Back up"), és azt hiszem így szinkronizáláskor sem készült. Nálam nem ez volt az helyzet, de arra azért a sok kísérletezgetés közben rájöttem, hogy ez könnyen orvosolható, többek közt egy Backoff nevű programmal, ami segít ki-bekapcsolni ezt a funkciót.

Update:
A problémát úgy tűnik, az iTunes 10.5 oldotta meg. Mióta tegnap arra frissítettem, újra látja a saját backupját. Végre!