hiszen annyi minden érdekes

petiBlog

A legnagyobb Isten-áldása...

...a befagyott Velencei tó!

 Ma sikerült végre, életemben először eljutnom egyik természetes jégpályánkra, konkrétan az agárdi Pop-Strandra, aminek a neve ugyan elég vészjóslóan hangzik, de korival gyorsan el lehet távolodni a parton szóló borzadály zenétől.

 És ha már eltávolodtunk, gyakorlatilag semmi sem lehet akadálya a felhőtlen kiakpcsolódásnak (Talán csak a repedések a jégen. Nem árt figyelni, mert pofáraesés lehet a dologból - jááj a térdem...). Mi például jégkorongoztunk (én gyakorlatilag ezt is életemben először). És senkit sem zavartunk vele, a jégfelület szinte végtelennek tűnt. Lenyűgöző. Utoljára akkor volt hasonló szintű koris élményem, mikor még a régi jászberényi pályára jártam ki, és sarok-fogóztunk a többi korizót kerülgetve (A pálya egyik "sarka" a ház, legalább két fogó kell, hogy legyen "házőrző" is, és ha elkaptak, oda kellett bemenned. Viszont a szabad korisok, ha sikerült betörniük, kiaszabadíthattak, hogy a fogók kezdhessék elölről az egészet. Ha valamitől, hát ettől megtanulsz korizni!).

 Egy dologgal lehetett még megkoronázni a napot. A strand közelében, a főúton van a Gulyás Csárda. Mi két dolgot akartunk hazafelé menet. Babgulyást, egy csárdában. Vagyis pont ezt. Persze csúdidőben érkeztünk, de kis várakozással lett asztalunk, jöhettek a babgulyások, majd egy-egy diszkrét adat túró-gombóc, vagy palacsinta. Az étterem persze nem visel Michelin-csillagot, de bő 2000 forintért remek ebédet csaptunk, szavunk nem lehetett! Ráadásul még Snowboard-közvetítés is ment tv-n.

Szóval kb. ilyen egy hibátlan vasárnap.

Szmogriadó, ahogy csak mi tudjuk

Szmogriadó van. Végre!

 Az már más kérdés, hogy hatástalanul. A város tele van páros rendszámú, illetve sárga matricás (tehát elavult, nagyon környezetszennyező) autókkal. Vasárnap van,  a szennyezés mégsem csökken.

 Miért is csökkenne? Hiszen ez is csak egy tipikus magyar sztori. Szmogriadó-rendelet van, büntetni azonban jogszabály hiányában nem lehet. Gyönyörű! De elég elolvasni egy-két vonatkozó blogot, fórumot, hogy kiderüljön hogy is áll hozzá a magyar autósok egy jelentős része az új helyzethez. Hát persze, hogy a siránkozás megy, meg a hőbörgés, hogy mégis hogy képzelik.

 Hogy hogy? Hát úgy, hogy konkrétan mérgező a levegő.

Tovább olvasom

Cikkajánló: Amilyen Budapest lehetne...

Zsúfoltság, bűz és mocsok - ezek a leggyakoribb panaszok. Mindezeket szokás az autóforgalom nyakába varrni. Pedig nem az autó a felelős, hanem az a várostervezés, amely évtizedeken keresztül egyre nagyobb teret adott a gépjárműforgalomnak. Utakat szélesített, fákat irtott, parkolóvá alakított minden talpalatnyi helyet, miközben aluljárókba terelte, zebrákra korlátozta a gyalogosforgalmat. A mobilitás minden városlakó és városlátogató elemi szükséglete. A korszerű városvezetés felvállalja a probléma megoldását, mégpedig úgy, hogy hatékony közösségi közlekedési rendszerrel csábítja ki az autóikból az embereket. Amíg a XX. században a gépjárműforgalom szinte minden nagyváros életét szétdúlta, korunkban az elvesztett arányosság helyreállítása a rehabilitáció fő iránya.

 Nehéz kiemelni bármit is ebből a cikkből. Ez a cikk nem az autókról szól. Mégha nagyon fontos pontja is a fenti idézet. Ez a cikk Budapestről szól. Arról a Budapestről, amiben jól érezhetné magát ez a panaszkodásra oly fogékony népség. És amiért annyian küzdenek, többek közt - ha tehetem -, én is. És hogy miben lenne más? Alapvetően a szemléletben, ahogy a lakóhelyünkhöz viszonyulunk. Mi lakók, és azok, akik a tűz közelében irányt szabnak neki. Ennek az egésznek a szimbóluma az autó, az ahhoz való viszonyunk. Ezért emeltem ki ezt a részt. De az egész nagyon érdemes az elolvasásra. Ide kell bökni érte:

Éva M. Amichay - Amilyen Budapest lehetne... (forrás: nol.hu/budapest)

Címkék: budapest ajánló

Hogy is mennek a dolgok mifelénk...

 Van ugyebár ebben a városban (Bp), egy nagy, összetartó közösség - a bicikliseké -, és ennek a kialakulását néhány, már-már fanatikusan elkötelezett embernek köszönhetjük, akik kitalálták a budapesti Critical Mass-t.

 Sokszor lenyűgöz, mennyi energiát, és lelkesedést fektetnek az Ügybe, hogy Budapest élhetőbb város legyen. Persze ehhez az is kell, hogy mindannyian hozzátegyünk egy keveset, de az egészet akkor is a központi figurák lelkesedése hozza mozgásba.

 Az idei év a fordulat éve lehet, mi legalábbis azzá tesszük, ha rajtunk múlik. Egyrészt azért, mert lassan tényleg eléri a budapesti bringások száma a Kritikus Tömeget, másrészt, mert egyszerűen nem várhatunk tovább. A budapesti szmog-helyzet, a közlekedési morál, a közösségi terek szinte teljes hiánya mind-mind olyan probléma, ami nem tűr további halasztást. Így valószínűleg az idei tavaszi volt az utolsó fieszta hangulatú CM. Ezért is került vasárnapra. Ősszel viszont az autómentes napon már nem köthetünk kompromisszumot, igenis hétköznap kell megtartanunk, és el kell érni, hogy legalább a belváros forgalmát drasztikusan korlátozzák - először erre az egy napra. Ennek érdekében találták ki azt is a CM főszervezői - Kükü és Sinya -, hogy elmennek a Fővárosi Közgyűlésbe, és ott felszólalnak, a frakciók támogatását kérve az ügyhöz.

Minden szépnek és jónak ígérkezett előzetesen. Már eleve az, hogy egy civil mozgalom képviselői felszólalhatnak a közgyűlésben, okot adott a bizakodásra. Aztán jött a pofon, a kiábrándító magyar valóság:


szólj hozzá: Critical Mass a Kozgyulesen

 

Itt pedig Kükü beszámolója a criticalmass.hu-ról, egy újabb tanulságos videóval. Mit is mondhatnék ezután?

Napi idézet '08.04.24

"Most, hogy járom a várost biciklivel durva dimenzió váltáson mentem keresztül, a Lánchídon áttekerve jöttem rá, hogy a biciklivel uralod a várost. Az autó használhatatlan a rengeteg dugó miatt, állandóan ott van a másoktól függés érzése, a tömegközlekedésben szintén. Érzed, hogy egy városi csótány vagy. De a bringán te vagy az úr, te mondod meg, hogy merre mész, hogy mikor indulsz el, hogy mikorra érsz oda, szabad vagy."
doransky - a blogter egyik vezetője

Az alleycat-en akadtam rá.

Min-den út BRIN-GA-ÚT!

 80.000 Nyolcvan. Érted!? Ez jár a fejemben már egy napja. Egyszerűen alig hiszem el. Egymást váltva villódznak a fejemben az emlékek. Kellene ilyenkor egy szabadnap még, hogy az ember ezt feldolgozza. Jó volna visszamenni a Király dombra, leülni a tetjére, és felidézni a tegnapiakat. Csendben. Hogy a fák susogásából halljam vissza több tízezer ember örömittas üvöltését.

 Felidézni például, ahogy délben kiértünk a Millire, és ott korábban soha nem látott tömeg fogadott. Ott kezdett el fülig érni a szám, és ez a mosoly az esti fáradsággal sem tudott halványulni. Időnként belegondolok, MEKKORA munka lehetett a Millin ezt a napot így összehozni. Innen üzenem minden Millicistának, hogy megemelem a sisakom a nagyságuk előtt. Tényleg. Az meg már tényleg csak hab volt a tortán, mikor az amatőr időfutamot Buppa freestyle rapben kommentálta.

 No meg az Észak-Pesti csillagtúra. Mikor odaértünk a Béke térre és pont befutott az újpesti, újpalotai, dunakeszi csapat, hogy becsatlakozzunk, és végül legalább ezren guruljunk be együtt a Deák térre. Most is borsózik a hátam ha belegondolok.

 Aztán az első bringaemelések, és skandálások. MIN-DEN ÚT BRIN-GA-ÚT! És tényleg forradalmat csináltunk. De nem úgy. 80.000 embert tereltünk végig a városon, balhé nélkül. Fesztivál volt ez, igazi fieszta! Ahogy ott állok az út szélén, hogy segítsek az arra járó gyalogosok átengedésében, és közben hömpölyög a bringás áradat. Magas bicikli (de még mekkora!), fekvő bicikli, parasztbicikli, riksa, fixi, no meg a "kommerszek". Mikor odaszólok a megállított bringásoknak, hogy csak egy kis türlemet kérek, elengedjük a trolit, és azt a választ kapom, hogy "Dehát itt a sofőr mellettem". És tényleg, ott teker az arc talpig bkv egyenruhában. Csak a troli helyett egy izmos DH gép van alatta. Az ilyen pillanatokért is érdemes ezt csinálni.

 No meg persze azért, amit Sinya mondott, de már egyébként is régóta motoszkált a fejemben. Amikor évek múlva a gyerekemmel egy tisztább, élhetőbb, és emberibb nagyvárosban bringázom, és büszkén mondhatom neki: igen, mi ezért nagyon sokat dolgoztunk. Azért jobb itt élni, mint más nagyvárosokban.

Autómentes belváros!

 Ez mekkora! Sztrájkol a bkv, a budapestiek megijednek, és elmennek szabadságra! Persze volt erre egy sanda gyanúm tegnap hazafelé, amikor akkora dugóban állt a város, mint aminek ma kellett volna bekövetkezni.

 Aztán estére már egyre biztosabb lett: elhúz innen mindenki, nem lesz gáz. A Szonda Ipsos tegnap közölt felmérése szerint 32% be se ment ma dolgozni. De nem is ez a nagyon nagy. Szintén a tegnapi közvélemény kutatás szerint 17%(!) tervezte, hogy ma biciklire száll. 17%! A budapesti közlekedésben a bringa részesedése talán 3%. Civilizáltabb nyugati városokban ez mondjuk 10-15. És akkor ma nálunk 17% biciklire ül!

 És tényleg. Ma reggel autót alig, biciklist viszont minden útvonalon láttam. Egyszerűen elleptük a város. Majd meg fagytam útközben (a gyönyörű idő ellenére), mert folyamatosan a hideg futkosott a hátamon, hogy ennyien, és tényleg!

 Innentől két feladatunk van:

  • megtartani ezeket az embereket minden hétköznapra,
  • levinni őket a járdáról az útra.

 Mekkorák lettünk!

Programok hétvégére

 Az egy dolog, hogy a holnapi sztrájk alatt egyedül a bringások nem fognak szívni (leszámítva az extra szmogot, ami várhatóan a városra szabadul), de ettől függetlenül is igazi biciklis hétvége vár ránk!

 Kezdődik az egész a szokásos nyílt nappal a Millin. Hogy mi az a Milli? Hát a Millenáris! Nem, nem a Mammut mögötti parkra és rendezvényközpontra gondolok. Hanem Magyarország első, ma már több, mint 110 éves sportpályájára. Ami jelenleg az egyetlen kerékpárpálya is itthon. És egy nagyszerű hely, formálódó közösségi élettel.

 Rögtön után kezdődik a Szimpla kertben az idei első Bringa Vásár! Használt biciklik, alkatrészek, még épp időben, hogy a vasárnapi Critical Mass előtt beszerzd ami kell, vagy eladd, ha van egy "fölösleges" bicód.

 Aztán vasárnap jön a lényeg:

Tovább olvasom

Holnap csak bringával!

 Holnap újra bkv-sztrájk. Ezúttal egész nap. És sajnos teljesen jogosan. Jobban örülnék, ha a városvezetés végre belátná, rossz irányt jelölt ki a járatritkításokkal, és visszavonná az egész paraméterkönyvet. Elkezdődhetne végre az érdemi, fejlesztő munka. De sajnos a városházán a jelek szerint idióták döntenek ilyen kérdésekben. Minden jel szerint körülbelül az orruk hegyéig látnak előre.

 Szerencsére a bkv szakszervezetei élén, nem holmi Gaskó István féle politikai droidok állnak, és a jogos követeléseikhez nem riadnak vissza ettől a minden eddiginél súlyosabb lépéstől. Hajrá sztrájkolók, aki kicsit is gondolkozik, veletek van!

 És szintén aki kicsit is gondolkodik (és lehetősége van rá), holnap biciklire pattan, és azzal megy dolgozni/suliba. Persze ezer+1 kifogást lehet találni, de ezek már annyira nem érdekelnek. Tegyük fel, hogy ebben a városban értelmes, saját érdekeiket, lehetőségeiket, és korlátaikat ismerő emberek laknak. Mindenki el tudja dönteni, neki mi a jó, mi számít.

 Nekem pl. az, hogy nem kell korábban indulnom, nem kell stresszelnem, nem mérgezek más embereket, és jókedvűen indulhat a napom. Én holnap bringával megyek.

Hová lettek az autók?

 Tegnap szerintem mindenki arra számított, hogy délután megismétlődik a dugó, mikor hazaindulnak az emberek. Aztán nem lett semmi. De annyira semmi, hogy az már ilyesztő volt. Csak találgatni tudok, mi okozhatta ezt, meg is teszem:

  1. Reggel mindenki ugyanakkorra kell, hogy beérjen, viszont mindenki máskor indul haza délután.
  2. Sokan korábban indultak haza, mások meg túlóráztak egy jót, így szépen eloszlott a reggeli tömeg.
  3. Budapest kifelé tágasabb, mint befelé
  4. Az emberek többsége a reggeli dühtől elővette luddita énjét, és a bezúzott autót hátrahagyva gyalog ment haza. (kb. mint az R.E.M. klipben)
  5. Az a sok majom, aki csak arra gondolt, hogy kocsival tud csak bejutni, arra viszont nem, hogy azzal parkolni is kell, mind kerékbilincset kapott, és kénytelen volt bkv-van haza menni, mert a pénzét reggel benzinre költötte, a bírságra már nem maradt.
  6. Nem is volt reggel dugó

BKV sztrájk tanulságokkal

 Tanulságos volt ez a ma reggel. Naná! Bkv-sztrájk + szakadó eső, mi kell még? Azt persze előre le kell szögeznem, hogy messzemenőkig egyet értek a bkv sztrájkjával. Tarthatatlan az a "koncepció", ami mentén át akarják alakítani a paraméterkönyvet. De nézzük azokat a tanulságokat:

  1. Lehet akármekkora dugó, biciklivel akkor is majd' ugyanolyan gyors vagyok, mint általában. (a szerencsétlenkedőket, kereszteződésben rekedőket kerülgetni kell, ez azért kicsit lassít)
  2. Ha egyáltalán nem jár a villamos, a sinek tökéletesen alkalmasak a biciklizésre.
  3. Hiába az eső, nagyon sokan bevállalták a bringát mára, sokan szemmel láthatóan nem rendszeres bringások. (és ők is ott rakták mögöttem a sínek közt a körúton)
  4. Nagyon sokan felfedezték maguknak a sétát, mint közlekedési eszközt.
  5. Muszáj lesz beszereznem az esőcucot a biciklizéshez. Egy húsz perces utat ki lehet bírni esőben is (persze a végén átöltözéssel), de az egy órás utamat Budaörse így nem vállaltam be. Annyit nem ér, hogy lebetegedjek.
  6. Hihetetlen, mennyire sötétek tudnak lenni az emberek. A körülöttem ülők nagy része csak azt látja, hogy ő ma szívott, és fel sem merül benne, hogy a bkv leépítése (ami miatt sztrájkolnak) ugyanezt a helyzetet tenné mindennapossá.
  7. Az esőnek hála, egész tűrhető a szmog, az emberek mégis majd megfulladnak, mert a sok autó látványa miatt egyből nagyobbnak érzik a füstöt. (mint az az indexhez írt olvasói levelekből, vagy a criticalmass.hu bejegyzéseiből is - itt és itt pl. - kiderült)

Update:

+1. Na persze pont azt a tanulságot felejtettem ki, ami miatt ezt az egészet megírtam. Miért is volt jó ötlet egy ilyen totális sztrájk? Végre fekete fehéren kiderülhetett mindenkinek, mekkora szükség van a bkv-ra, és milyen következményekkel jár, ha járatritkításokkal akarják pénzügyileg "rendbe tenni". Bizony sokan járnak bkv-val ma is, akik autóval is megtehetnék, csak ezek szerint ennél azért több eszük van - közösségi közlekedés nélkül viszont ők is autózni fognak.

Fotó:Barakonyi Szabolcs - index.hu

"El lehet menni...!"

 Ezt már egy ideje meg akartam írni.

 Feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy ebben az országban ismét Orbán Viktor lesz a miniszterelnök (és olyan emberek is a hatalomba kerülnek, mint Mikola István, vagy - ad abszurdum - Semlyén Zsolt). Na nem mintha Gyurcsány Ferencel ki lennénk segítve. El lett itt kúrva rendesen, hogy ismét egy klasszikusra utaljak. És nem az elmúlt 4 évben. Ez az egész évtized az ország szégyene. Persze a nép (nagy része) most arra vágyik, hogy jöjjön az Ember Aki Még Sohasem Hazudott. (ezt a kifejezést meg Uj Péter remek írásából loptam). Naná. Populizmusban világelsők vagyunk. A lényegen ez persze nem változtat. Az elkúrásból jutott 2 év OV-nek, 2 év (including 100 napos program) MP-nek, és 4 év GYF-nek. Kivették belőle a részüket rendesen. Ész nélküli osztogatás, rendbetétel helyett töketlenkedés, ellopott milliárdok, ki mit vállalt magára. Ráadásul minden miniszterelnöknek sikerült felülmúlnia az elődjét.

 És amikor már azt hinnénk ennél nincs lejjebb, és bármi radikális változtatás a jóléti rendszereken csak jobb helyzetet eredményezhet, előveszik a szocik a híres gatyábaszarós énjüket (nem is értem hogy bírták ilyen sokáig elfolytani), és visszavonják a egészségügyi reform(nak hazudott) törvény azon részeit, amik bármi újat hoztak volna. Nevezetesen a magántőke bevonását. És mindezt miért? Mert bebukták a népszavazást (nem kicsit, nagyon), és innentől nyilvánvaló, hogy bármit, ami népszerűtlen, meg lehet torpedózni egy újabb népszavazással. Vagyis az lesz, amit OV akar. Persze a nép (nagy része) ennek örül, csak hát - kérdem én -, akkor mi végre is vannak a szocik (meg még egy kis ideig a liberálisok) kormányon? Ha úgy táncolnak, ahogy az ellenzék fütyül, talán egyszerűbb, és hatékonyabb volna elhúzni a vérbe. És akkor megkapja végre a nép, amit akar, és kiderül, hogy 6 év populista hazudozás után kormányon meg merik-e lépni az ígértek ellenkezőjét, és rendbe teszik az országot, vagy végleg beszoptuk. (Hogy mi minden „lehetőség” adódik a várhatóan kétharmados többségükből, abba most nem merek belegondolni. És nem azért mert konkrétan a fideszben látom a veszélyt. Nem. Isten óvjon bennünket attól, hogy bármelyik párt ekkora hatalomhoz jusson ebben az abszurd országban!)

 És ami a legszomorúbb ebben az elkúrt helyzetben: jelenleg két verzió adódik az ország vezetésére. Az egyik OV meg a nemzeti populista pártja, a másik GYF - vagy egy hirtelen előkapott joker-szoci -, hátában a töketlenek gyülekezetével, amit történetesen mszp-nek hívnak (az szdsz és az mdf jelenleg nem létezik).

 Azt hiszem én ezt a következő „választást” a magam részéről kihagynám. Talán ha volna „Választani? Ezek közül?” rubrika. Azt beikszelném.

Szeretlek, BKV!

 Tegnap reggel otthon felejtődött a pénztárcám. Benne nemcsak a pénzem, de a BKV bérletem is. Természetesen negyed órán belül belefutottam az első ellenőrzésbe a Nyugatinál. A mozgólépcsőn fedeztem fel, hogy nincs nálam a tárcám, így nem maradt más, bízva az öltönyöm keltette pozitív diszkriminációban, szépen elsétáltam az ellenőrsorfal mellett. A trükk bejött, a további kalandokat is megúsztam, így egy időre megnyugodhattam.

 Aztán hazafelé egy kollégámhoz szegődtem, aki egészen a Vörösvári útig hozott kocsival, onnan pedig már csak az 1-es villamossal kell utaznom. Gyanútlanul felszálltam az első érkező szerelvényre (nem vagyok túl képzett bliccelve sunnyogásból), amikor is dolgozó ellenőrökbe botlottam. Jobb híján inkább leszálltam, francnak volt kedve magyarázkodni. Szerencsémre két perc múlva már ott is volt a következő villamos. Igaz kocsiszínbe tartott, de a célomig még pont elment. 3 megálló múlva jött, amitől féltem, derék ellenőreink végeztek az előző villamoson, és átszálltak erre. Mivel pont az Árpád-hídon mentünk át, esélytelen volt, hogy leszálljak, és megfutamodjak. Vártam hát sorsom beteljesülésére.

Tovább olvasom

Kabaré

 Mai hír: GyF visszavonatta Sas József Kossuth-díját. Merhogy elítélték adócsalásért (nem jogerősen).

 Érted: visszavonatta. A Kossuth-díját. És ezt most mégis hogy? A méltatlankodásom könnyebb megértéséhez idéznék:

"A Kossuth-díjra a kulturális és a művészeti alkotások terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert eredményeket elért személyeket lehet ajánlani."

 Bazmeg! Kivételesen magas színvonalú? Meg példaértékű? Mifasz? A Sas-kabaré? A Mikroszkóp színpados szánalmak?

 Kedves bizottság!

 A fentiek tekintetében javasolnám Kossuth-díjra az Irigy Hónaljmirigyet, Kiszel Tündét, és Fekete Pákót is. További jelöltek felkutatására pedig javaslom a Blikk című szakfolyóiratot. A "példaértékű"-ről jutott eszembe.

Napi idézet '08.02.26.

"A hivatalos álláspont szerint, amikor Demszky az "egészségre káros határértékeket" emlegette (amit tehát nem léptünk túl), akkor nem az egészségügyi határértékről beszél, hanem a riasztási határértékről, csak éppen nem azt mondta."
index.hu - a budapesti Városháza hivatalos közleménye nyomán

Na most erre mit mondjak? Majdnem megfejeltem a monitort a röhögéstől...

Nyertünk?!

 Ha rosszindulatúan akarok fogalmazni (és még szép, hogy úgy!), akkor az van, hogy Hagyó megfutamodott! Lepasszolta a járatritkítási tervet, és azt rövidesen le is állította Dancs Gábor, az program új felelőse. Most olvastam az indexen, de persze az [origo]-n is ott van.

 Hihetetlen! Állítólag válságtanácskozást tartottak! Talán még Hagyó is belebukik a fasságába! Jajjdetetszene! Visszatért a hitem! Talán nem teljesen elveszett még ez a város! Talán tényleg van erő a civil szférában, ha egy ilyen széleskörű felháborodás, ami ezt a rombolás-tervet kísérte, visszatáncolásra késztet egy politikust, aki minden jel szerint szarik bele, mit gondol a lakosság, a civil szféra.

 Úgy legyen!

Hagyó Miklósról

Egy kis történet, illusztrálandó, hogy ki is áll a főváros közlekedés-"fejlesztési" döntései mögött. Szégyellem, hogy ő is jászberényi (volt)...

 Mint talán emlékeztek, a STOP-SZMOG tüntetésen Hagyó úr meghívta a civileket, hogy egyeztessünk. Tegnap délután 3 órára az irodájába.

 Én el is mentem. A titkárnőtől megtudtam, hogy az egyeztetés fél kettőkor volt. Amikor megkérdeztem, hogy ezt így hogy, a titkárnő azt mondta, hogy "az érdekképviseleteket" értesítették az időpontváltoztatásról. A Magyar Kerékpárosklub ezek szerint nem számít érdekképviseletnek, mert az MK nem kapott semmilyen értesítést a találkozóról, vagy az időpontváltozásról.
A Levegő Munkacsoport sem érdekképviseleti szervezet, ugyanúgy jártak, mint az MK.

 Azt hiszem nem fűzök további kommentet az ügyhöz, mert csak csúnya szavak jutnak az eszembe.

 Az esetet az Critical Mass egyik aktivistája, magwas írta meg eredetileg itt: criticalmass.hu

 Ja és még valami. A tüntetés végén képes volt azt mondani, hogy bár őt nem nagyon hagyták szóhoz jutni (értsd: a közel álló tüntetők nem hagyták szó nélkül a pofátlan hazugságokat), de ő jövőre is szívesen eljön erre a tüntetésre. Érted! Jövőre is! Szóval mi csak tüntetgessünk, ő jön szívesen, de egyébként szarik rá...

Szisztematikus rombolás

 Mikor tegnap este először elolvastam a nyilvánosságra került anyagot a bkv idei szétveréséről, először is nem kaptam levegőt. Nem, ezúttal nem az asztmám erősködött, hogy megfojtson, hanem a tehetetlen düh, amit éreztem.

 Nehéz ilyen helyzetben higgadtnak maradni, és nem elküldeni minden felelőst a kur... izé, ahova való. Mind1, hagyjuk. Egyszerűen felfoghatalan, hogyan süllyedhet politikus (ember!!) ilyen mélyre. Persze, sokat edződhettünk már az elmúlt 20 évben, no meg persze azelőtt is, de arra legalább rásüthető volt a diktatúra bélyege. De ez?

 Nem kell mélyre ásni a vonatkozó írásokban, hogy észrevegyük: tőlünk nyugatabbra, azokban a bizonyos történelmileg szerencsésebb országokban rég felismerték: egy nagyváros működésképtelen, ha minden teret átengedünk az egyéni, motorizált (gyk: autós) közlekedésnek. Ott elkezték visszaépíteni az elsorvasztott, felszámolt villamosvonalakat, sűrítik a buszjáratokat, hosszú, átmérős járatokat alakítanak ki, hogy minnél kevesebb átszállás legyen szükséges egy-egy út megtételéhez.

Tovább olvasom

Individualizmus

"Az individualizmus az a szemlélet, amely az egyén fontosságát és jogait minden téren előtérbe helyezi a közösség, a társadalom érdekeivel szemben.
idézet a magyar wikipédiából

 Ha valami igazán undorító ebben a mai világban, az a mindent megmérgező, átszövő, átitató individualizmus. Azt gondolod, te talán nem eszerint élsz?

 Autóval közlekedsz? Biztos, hogy csak így lehetséges? Mások orra alá füstölsz, csak mert derogál az átszállás a bkv-n? Ez az individualizmus. Bemész a kerszteződésbe, pedig láthatóan nem jutsz ki a túloldalon és ezzel feltartod a keresztforgalmat? Egy önző kis szarrágó vagy. A buszsávban előzöd ki a többit, csak mert nincs türelmed kivárni a sorod? A buszsáv közösségi érdek, szarni rá! Bezzeg a te érdeked mindenek előtt! No és gyalogost mikor engedtél át utoljára a zebrán? Pedig neki van ott elsőbbsége. Neked visszont annyira fontos sietned...

Rosszkor, rossz helyen... vagy valami ilyesmi

 Mostanában, hogy újra tanúi lehettünk egy hirtelen forintgyengülésnek, a derék sajtómunkások újra leporolhatták a "Veszélyben a devizahitelesek" sablonkészletet, és csak úgy burjánzottak a vészmadárkodó cikkek, híradó-bejátszások, hogy jajmostmilesz a devizahitelesekkel!! (megjegyzem, ha pontosak akarunk lenni, akkor deviza alapú hitelekről van szó, nagyon nem mindegy!)

 Persze nem teljesen alaptalan a félelem ilyenkor, főleg ha azt vesszük, sokan mennyire kiélezett helyzetbe hozzák magukat pl. egy, az ideálisnál épp egy mérettel nagyobb autó hitelre történő vásárlásával. Félreértés ne essék, nem azzal van a bajom, ha vki hitelre vesz autót. Ekkora összegnél szerintem már természetes, hogy bevonunk egy finanszírozót. Csak hát nagyon sokan elég rosszul mérik föl, milyen kockázatot jelen egy hiteltörlesztés bevállalása. Elég csak a sajtó másik kedvelt lízingpiaci témáját, a visszavett autók esetét elővenni. De most nem ez a lényeg.

 Történt a minap, nagyjából karácsony táján, hogy egy Bt. ügyvezetője úgy ítélte meg, a szeptemberben vásárolt hasznogépjárművének törlesztésébe beiktat egy egyszeri nagyobb összeget, így a havi törlesztője még alacsonyabb lesz utána. (Ez egyébként nem ritka. Ha egy cég hitelre vesz mondjuk egy kisteherautót, annak az áfáját bizonyos feltételek teljesülése esetén visszaigényelheti. Ez pontosan tervezhető bevétel, így érdemes már előre olyan hitelajánlatot kérni, amiben szerepel ez az összeg mint egyedi törlesztőrészélet abban a hónapban, amikor ez a pénz befolyik. Így a rendes havi törlesztőrészlet jóval alacsonyabb lehet. Egyszerű, nem? Az. Csak sajnos komoly kockázatokkal jár, mint azt a mellékelt történet is bizonyítja.)

Tovább olvasom

Nem kapsz levegőt?

mediaw: szmog Nem csoda.

 Budapesten idén januárban pl. már 23 napon haladta meg az egészségügyi határértéket a levegő szennyezettsége. 31 napból. Szmogriadó persze nem volt. Mint ahogy azóta sem. Ugye, hogy nonszensz?

 Pedig a levegő továbbra is minősíthetetlenül mérgező. Persze a városvezetés mossa kezeit. A jelenlegi szabályozás szerint a kén-dioxidnak és a szálló pornak (PM10) együtt kellene határérték túllépőnek lennie. Csak hát a kén-dioxid már nem akkora gond, mióta leépültek az ipari üzemek. A PM10 viszont annál inkább. Többek közt a dízel autók is ezt eregetik a füstjükben. Márpedig a dízel egyre elterjedtebb nálunk is, a részecskeszűrő meg még nem annyira. A pár napja lefújt busztenderben a bkv is olyan buszokat vett volna, amikben nincs meg ez a technológia. És még véletlenül sem ezért kellett lefújni a tendert. (hanem korrupció gyanúja miatt, ami legalább ekkora gond, de azért efölött sem kellett volna elsiklani...)

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása