H.Ü.J.E.!

 Minap új óriásplakátot fedeztem fel munkába jövet. A plakát „gazdája” a Saturn, akiről gondolom a többségnek rögtön beugrik a „zseniális” fukar-kampányok sora. Nekem enyhén szólva visszatetsző, hogy egy ennyire negatív tartalmú szóval gondolja egy műszaki áruház sikeressé tenni magát, de állítólag Németországban is ugyanez a fő szlogen a kampányaikban. Lelkük rajta.

 Ez a mostani plakát azonban már tényleg szánalmas. A plakát közepén virít, hogy: „Olcsóság itt, ünneplés ott”, és akinek még mindez kevés volna, a plakát fölső szélén megtoldják azzal, hogy „Tíz év hülyítés helyett”. Igen, bizony, hát persze, hogy a Media Markt a fő célpont a szurkálódásban. Egy bizonyos konkurens, aki egész véletlenül ugyanazon cégcsoport tagja. Mindez mondjuk az áruházakba belépve is szembetűnő. Ha a színeket nem számítjuk, a két áruházlánc egységei tükörképei egymásnak. Egyszer talán érdekes lenne két fekete-fehér fotót összehasonlítani a belterükről.

 A lényeg mondjuk nem ez. Ha szerintük az a jó stratégia, hogy kétszer vannak jelen - elvileg két különböző célcsoportra pozícionált piaci szereplővel -, hát legyen. De mégis, milyen szánalmas húzás már, hogy most látványosan egymásnak esik a két áruház a reklámokban. Gondolom nem kell sokat várnunk a MM válaszára. Végtére is a Tele2 - M-Telecom párosnak bejött. Jól megbírságolták őket, de legalább hetekig velük volt tele a sok híradás. Egy a bajom mindössze: akkor most ki is van megint hülyének nézve? Igen Te, kedves fogyasztó! Meg persze én is. Apátok fasza, az!

 És akkor arra még csak ki sem térek, mennyire szánalmas erőlködés a hülyés kampányba beilleszteni a MM születésnapját („Hülye, aki nem ünnepel”). Erre csak Forrest Gumptól tudok idézni: Hülye aki mondja!