Öltönyös tekerés, hogy a politikusok is megértsék

Ropy képe, katt a többiért Reggel nyolc, felébredek. Jellemző, innen is elkések! Pedig most aztán tényleg senki sem vádolhat azzal, hogy nem érdekel, és nem töröm magam, hogy időben ott legyek. Ha vmi, hát ez az ügy tényleg fontos!

 No persze kár volna csüggedni, 10-re még odaérhetek a második megállóhoz, a szoci székházhoz (a városmajori startot meg az mdf székházi stoppot ugye buktam). Gyors ingvasalás, öltönybe beleugrás, nyakkendő, sisak, ki az erkélyre a bringáért, és mehetünk! Az utcára érve nem értem a szitut. Minden csupa víz. Dehisz' föntről minden száraz volt! Megkérdezek hát egy járókelőt, bizony itt esett úgy fél perce egy gyorsat. Fasza! Sárvédő nélkül... szépen fogok így kinézni! Szerencsére gyorsan szárad, és nem is esett sok eső, így egész simán haladok. A Lehel utcában persze a szokásos dugó, lehet kerülgetni a kocsikat, biztos néznek nagyot, hogy öltönyös bringás rallyzik közöttük. Mondjuk ilyen csodálkozó pillantásokat az út mentén állóknál is el-elkapok. Hiába no, nem gyakori látvány a nyakkendős bringás! Aztán a Dózsa György úti kereszteződés után jön a hidegzuhany. No nem egy újabb zápor - szerencsére -, csak ezen a szakaszon valahogy kétszer annyi víz van az úton mint előtte, hányja a kerék a sarat, hiába a sima városi gumi. Nagynehezen elvergődöm a Lehel térre, szokásomtól (és elveimtől) eltérve nagyrészt a járdán, és mi fogad? Eltűnt a víz az útról! Zsír! Lehet rakni neki végre! Innentől már kalandmentes az utam a Köztársaság térig, ahová 9:50-kor érkezem; még sehol senki, csak néhány rohamrendőr. Érkezik még egy bringás, aki megtudta a rendőröktől, hogy a Lánchídon jár a menet. Mivel ő eléjük megy, vele tartok én is. A Károly körúton csípjük el végre a felvonulást, érkezik a szépen felöltözött delegáció a duplabringón és a sok-sok bicajon.

 A felvonulás most kevésbé volt felszabadult, mint mondjuk egy nagy CM, vagy akár a ReTour de Voks decemberben, de hát végülis komoly dologról van szó, nem véletlenül vagyunk így kiöltözve sem! Számtalan civil szervezet adta a nevét az akcióhoz, és egy 10 pontos szakmai javaslat-csomagot vittünk az 5 parlamenti párt székházához, majd a kormányülés helyszínére, a Kossuth térre a kormánytagoknak. Ugyanis klímaváltozás van. Nem lesz, van! Tehát cselekedni kell! Készül a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS), de nagyon nem mindegy, mi kerül majd bele!

 Szépen sorban útba ejtjük a székházakat, mint már említettem visszafogottabb hangulatban, mint a megszokott, de azért ma sem maradtunk bringaemelés nélkül. A jeget két futár arc törte meg, akikkel a városligetben futottunk össze, és a bicikliemelős üdvözlésüket bizony illett viszonoznunk!

 A Hősök terén szerintem igazi túristalátványosság lehettünk, bár részemről a nagy attrakció a Dózsa György útnál következett. Úgy is mondhatnám, hogy gondoskodtam a várakozni kényszerülő autósok szórakozásáról. Épp gurultunk át az úton keresztbe, hogy megérkezzünk a fideszhez, és annyira meglepett, hogy Navracsis frakcióvezető várt minket (eddig ő volt a legmagasabban jelzett pártpolitikus a nap folyamán), hogy nem is figyeltem a "lábam elé". Talán a létező legkisebb sebességgel gurultam, amivel még nem dől el a kétkerekű, támaszkodom a kormányra, sújpont elöl, lesem a fogadóbizottságot, amikor egyszercsak hirtelen megállítja az első kerekem egy nyomvájú. Gondolkodási időm egy pillanat sem volt, már át is estem a kormányon, a bringa ki alólam, én meg mellkassal az aszfalton... Ismétlem, öltöny, nyakkendő, ami kell! Egy fotós állt pont mellettem, remélem gyorsan reagált, és megörökített röptömben, bár tényleg nem sok ideje volt rá! :) Sokan videóztak is - igaz a tv-k már a bejáratnál lehettek akcióra várva, pedig az igazi akció kicsit odébb volt... :) Szóval itt kérem az illető videós kollégákat, akinek megvan az eset, ne tartsa vissza a felvételt! Ne várjon vele, holmi szilveszteri bakiparádéig! :)

 Az utolsó állomás következhetett, a Kossuth tér. Tudom, sokaknak kultikus e hely, de nem, semmi monnyonle, vagy hasonló nem volt. De juteszembe! Ahogy ráfordultunk az Andrássy-ra, egy autó tetőablakán egy árpádsávos zászlóval integetett egy pár. Hogy egyeseknél mindig kéznél van holmi tüntető felszerelés?! Bár ha jobban belegondolok, nálam is elég gyakran van felszerelés egy demonstrációhoz, csak nekem az a bringám, másra nincs szükségem.

Ropy képe, katt a többiért A Parlament előtt nem volt fogadó delegáció, csak rengeteg fotós és tévés. Még az is megeshet, hogy vki engem is megörökített, a fidesz-székházinál jóval eseménytelenebb szituban (értsd: bringán támaszkodva, büszkén). Míg vártuk a kormánytagokat, meghallgathattuk, miért is vagyunk itt, legalábbis aki elég közel állt a bringóhoz. Aztán nagy futást látok, és igen, megérkeztek az illusztris "küldöttek" Egész pontosan Kóka János gazdasági és közlekedésügyi miniszter, és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter. A köszöntés ilyen magas pozíciójú politikusnak persze kijár (na nem azért mert jobban megérdemli, csak hogy tudja kikkel áll szemben), szóval jöhetett egy bringaemelés, hagy legyen témája a fotósoknak is! Megkapták a 10 pontot, és ők sem érkeztek üres kézzel. Igen, jól gondolod kedves olvasó: ígéreteket kaptunk ismét! (plusz egy időpontot is későbbi egyeztetésre) Persze azóta felmerült bennem, hogy mi van, ha egy politikus annyiszor ígér valamit, hogy a végén elhiszi, hogy ő ezt tényleg meg akarja tenni... Egy próbát megér, nem? :)

 Vicces volt látni ilyen közelről, micsoda közelharc megy a fotósok közt, hogy odaférjenek megörökíteni az eseményt, illetve, hogy mekkora nagy volt az érdeklődés! Jó érzésekkel tekerhettem ezután munkába (egy gyors átöltözés még azért belefért, az öltönyöm kapott ma rendesen), megint megmutattuk, megint ott voltunk, és láthatóan számolnak velünk!

 Hallottam persze útközben autós/motoros beszólást: "Hogy egyeseknek mire nincs idejük?!" - hát az igazat megvallva, vannak dolgok, amire bizony időt kell szánni! Szabadságot kivenni, és demonstrálni, hogy a politikusok is megértsék: Kurva nagy gáz van! Ha csak az idei év eseményeit nézem, mekkor károkat okozott eddig a klímaváltozás Mo-on, súlyos milliárdok folytak már el. A lehetőség pedig az ő kezükben van, hogy komolyan változzanak a dolgok! Na meg persze mindenki kezében:

tekerd le! kapcsold ki! hasznosítsd újra! ülj bringára! változtass!!