Az Nagy Kormánybuktató Hídfoglalásrul

Az [origo] képe Tegnap meglátogattam a "közkedvelt" kuruc.info-t, hogy akkor most mi is ez a 26-ai akció, amiről itt-ott hallottam. Amit ott olvastam, az egy rendkívül elszánt szöveg volt (illetve több írás is foglalkozott ezzel az agymenéssel, jól fellelkesedtek a srácok). Több ezer embert reméltek az inkognitóban lévő szervezők, kijelölték a gyülekező helyet, ha esetleg oszlatás lenne, és újra kellene kezdeni, meg buzdítottak, hogy ki kell tartani, és akkor szép lassan lehet terjeszkedni a blokáddal. Látszólag mindent nagyon jól kitaláltak a Nagy Kormánybuktatáshoz.

 Aztán ma reggel nyolckor láttam egy kisdobosnak öltözött hülyegyereket, aki még vagy 4-5 emberrel meg 50 fotóssal, operatőrrel karöltve besétált az Örzsire, hogy akkor most bukik a kormány - nem kicsit, nagyon! Volt még vagy 50 tüntető, de azok inkább csak közleről akarták látni a világtörténelem e sorsfordító mozzanatát. Balfasz egy társaság volt na!

 Ami a legszebb volt, hogy ez a bukottszakközépiskolás külsejű hülyegyerek a dobjával igencsak felsült a nagy szervezkedésben. Megjelent ott néhány középiskolás, meg főiskolás/egyetemista, plusz a szokásos hibbant naplopók, a végére voltak is vagy százan, és 3 perc alatt lerendezték őket. Méregfog kihúz, leül, egyes!

 Az egészből fele ekkora dugó se lett volna, ha nincs ott a sajtó. Mikor a rendőrök ("SÜN!" kiáltások közepette) ki akartak emelni egy két hangadót a tömegből (level 2 szintű hibbantakat), a fotósok még náluk is gyorsabban mozogva olyan pogót műveltek, hogy öröm volt nézni!

 Kormánybuktató nemzetmentők, mi? Inkább pár zavargó hülyegyerek. Antiszociális szerencsétlenek gyülekezete. Arra mondjuk jó volt ez az egész, hogy kiderüljön, milyen arcok is állnak a rettegett kuruc.info mögött...

MTI fotó