A világ legjobb játéka.

 Emlékszem, eleinte csak kisebb Legókat kaptam a szüleimtől. Egy sárga kotrógépre határozottan emlékszem. Lehet, hogy az volt az első. Nem is tudom. Arra az első nagyobb dobozra is emlékszem, amit használtan kaptam a születésnapomra. (használt Lego?!, hihetetlen, vajon honnan szerezhették?) Ha jól emlékszem, hat éves lehettem akkor. Abban már egy kis elektromos motor is volt. Azt micsoda dolgokra lehetett felhasználni! Meg arra is emlékszem, mennyire nagy szó is volt Legót kapni ajándékba. Azt már nem tudom, vajon csak a határozott elképzelés, hogy ne kényeztessenek el, vagy tényleg olyan drága volt a Lego a 80-as években, hogy nagy dolog volt, ha azt kaptam. Talán mindkettő. Azt tudom, mindig ott motoszkált bennem vmi vágyakozás, hogy annyi Legóm legyen, amiből bármit meg tudok építeni. Mert az nagy élmény volt. Napokig el tudtunk mélyülni egy-egy építkezésben. Ha épp nem biciklizni voltunk a környéken, esetleg a Kiserdőben, biztos, hogy legóztunk. Szerencsére a legjobb barátomnak sok Legója volt. Állandóan ott voltunk az öcsémmel. Persze ők (az öcsém, meg a barátom huga) külön kellett, hogy építsenek. Még szép! Ne avatkozzanak a nagyok dolgába! No meg az öcsém mindig űrhajót akart építeni, amin "sugárlézer" van. Mekkora hülyeség már, nem? Sose tudtuk megérteni. De olyan jó újra felidézni.

 Egy biztos. Az én gyerekemnek nagyon sok Legója lesz. És jobb ember lesz tőle. Mert amíg legózik, biztos semmit sem érzékel majd a kinti világból. És ez csak jót jelenthet, akármikor is jön el ennek az ideje.