Zsúfoltság, bűz és mocsok - ezek a leggyakoribb panaszok. Mindezeket szokás az autóforgalom nyakába varrni. Pedig nem az autó a felelős, hanem az a várostervezés, amely évtizedeken keresztül egyre nagyobb teret adott a gépjárműforgalomnak. Utakat szélesített, fákat irtott, parkolóvá alakított minden talpalatnyi helyet, miközben aluljárókba terelte, zebrákra korlátozta a gyalogosforgalmat. A mobilitás minden városlakó és városlátogató elemi szükséglete. A korszerű városvezetés felvállalja a probléma megoldását, mégpedig úgy, hogy hatékony közösségi közlekedési rendszerrel csábítja ki az autóikból az embereket. Amíg a XX. században a gépjárműforgalom szinte minden nagyváros életét szétdúlta, korunkban az elvesztett arányosság helyreállítása a rehabilitáció fő iránya.

 Nehéz kiemelni bármit is ebből a cikkből. Ez a cikk nem az autókról szól. Mégha nagyon fontos pontja is a fenti idézet. Ez a cikk Budapestről szól. Arról a Budapestről, amiben jól érezhetné magát ez a panaszkodásra oly fogékony népség. És amiért annyian küzdenek, többek közt - ha tehetem -, én is. És hogy miben lenne más? Alapvetően a szemléletben, ahogy a lakóhelyünkhöz viszonyulunk. Mi lakók, és azok, akik a tűz közelében irányt szabnak neki. Ennek az egésznek a szimbóluma az autó, az ahhoz való viszonyunk. Ezért emeltem ki ezt a részt. De az egész nagyon érdemes az elolvasásra. Ide kell bökni érte:

Éva M. Amichay - Amilyen Budapest lehetne... (forrás: nol.hu/budapest)